Hasznos tanácsok

Tippek tévézéshez és számítógépes munkához


Ugye soha nem gondolt arra, hogy pislogni márpedig kell? Szoktunk is, már észre sem vesszük, ahogy azt sem, hogy a képernyők előtt egyszerűen elmarad ez az egyébként ösztönös parányi mozdulat.

Tippek tévézéshez és számítógépes munkához

Tévénézés és számítógépes elfoglaltság közben gyakran kellene pislogni, de az intenzív koncentráció miatt elfeledkezünk róla. A szemünk ezért kiszárad.

Szempihentető módszerek

• 20 percenként tartsunk rövid szünetet. Nézzünk valami távoli tárgyat legalább fél percig, ez rendkívül pihentető a szemnek.

• Számítógépezés közben gyakran, körülbelül néhány másodpercenként kellene pislogni. A szem így nem szárad ki, és a szemizmok pihenhetnek.

• Amikor hosszú odafigyeléssel járó feladatot végzünk, időnként hunyjuk be a szemünket. Pár perc pihenő is sokat számít.

• A szemnek leginkább a béta-karotin, valamint az C-, E-, B-vitamin és a cink tesz jót.

• Ha ég a szemünk, áztassunk egy ruhát hideg vízbe, csavarjuk ki, majd tegyük az enyhülést hozó borogatást a szemünkre öt percre. A hideg összehúzza a véredényeket, és a nedvesség is jót tesz a szemnek.

• Feküdjünk hanyatt, és helyezzünk egy-egy uborkaszeletet mindkét lehunyt szemünkre! Három perc múlva cseréljük ki újabb, hideg szeletekre!


Így végezz munkát monitor előtt

• Nagyon fontos a képernyő megfelelő távolsága. A szemtől legalább 70 centiméterre legyen a monitor! Ha ennél közelebb ülünk, növeljük a szervezetünkben az adrenalin, azaz a stresszhormon termelődését.

 

BEST Optika Dunaújváros
A weblapot készítette: www.cool-soft.hu